Pécs Magyarország egyik legrégibb, műemlékekben, látnivalókban is az egyik leggazdagabb települése, a dél-dunántúli régió szellemi, kulturális, közigazgatási központja. A városban működik Magyarország legnagyobb létszámú felsőfokú oktatási intézménye, a Pécsi Tudományegyetem, 34 ezer hallgatóval. A Pécsi Nemzeti Színház balett társulata messze földön híres, a Pannon Filharmonikusok révén hangversenyélete országosan is jelentős, múzeumai, galériái, gyűjteményei egyedülállóan értékes alkotásokkal várják az idelátogatókat. Pécs tradicionálisan pezsgő szellemi életét jellemzi, hogy otthont ad többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Pécsi Egyetemi Napok, a Pécsi Napok eseményeinek, hazai filmes és tévés találkozóknak.

Pécs történelme évezredekre nyúlik vissza, régészeti leletek bizonyítják, hogy illírek és kelták már 6000 évvel ezelőtt laktak a térségben. Sopianae városát a rómaiak alapították a 2. században, amikor a Római Birodalom Pannónia provinciáját négy részre osztották, Sopianae lett a Valeria nevű kerület fővárosa. A 4. század első felében a város lakói felvették a keresztény hitet, az első keresztény temető – a mai Bazilika környékén – is ebben a korban keletkezett. (A feltárt és méltó módon bemutatásra kerülő ókeresztény temetői épületegyüttes az UNESCO Világörökségének részeként a város egyik fő turisztikai vonzerejévé vált.) A kora középkorban, egy 871-es salzburgi dokumentum említi először a települést Quinque Basilicae – öt székesegyház – néven, ami arra utal, hogy a város templomainak építésekor öt ókeresztény kápolna köveit használták fel. A honfoglalást követően latin nyelvű dokumentumok Quinque Ecclesiae, azaz öt templomként jegyzik. Miután Szent István király 1009-ben püspökséget alapított, fontos egyházi központtá is vált. A várost 1235-ben említik először Pécs néven: egy feljegyzésben fordul elő a Pechyut, azaz a pécsi út elnevezés. Nagy Lajos király 1367-ben Pécsett alapította Magyarország első egyetemét, amelynek a teológia kivételével minden tudomány oktatásához joga volt.

Miután a várost 1529-ben a török hódítók elfoglalták, a templomokat mecsetté alakították – két dzsámi ma is áll, az egyik keresztény templom lett, – török fürdők épültek, Korán-iskolákat alapítottak. Pécs – törökül Pecsuj –, mint gazdag oszmán kereskedőváros száz éven át a béke szigete volt a körülötte forrongó háborús zűrzavarban. A város visszafoglalásakor a középkori Pécs elpusztult. 1688-ban dél-német tartományokból telepesek érkeztek a városba az elmenekült lakosság pótlására. Az elkövetkezendő időkben Pécs népességének körülbelül egynegyede magyar, a többi német, illetve délszláv nemzetiségű volt. A fallal körülvett belvárosba jellemzően német lakosság költözött, a délszlávok a falon kívül telepedtek le, míg a magyar kisebbség nagyrészt a város környéki dombokon, völgyekben lakott.

A 18. században fejlődésnek indult az ipar, céhek, alakultak, a török-balkáni hagyományoknak köszönhetően folytatódott a bőrfeldolgozás, új városháza épült, megindult a kereskedelem és a német telepeseknek köszönhetően virágzott a szőlőtermesztés. Az 1770-es években püspöki könyvtár – anyaga ma a Pécsi Egyetemi Könyvtár állományát gazdagítja –, nyomda jött létre, megalakult az ország első leány-felsőiskolája. Mária Terézia Pécs városát 1780-ban szabad királyi város rangra emelte, ezt követően polgárosodás, gazdasági fejlődés kezdődött. A város közelében feketekőszénre bukkantak, amelynek bányászatára alapozva a 19. század közepétől, főleg az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően Pécs gyors fejlődésnek indult. Az iparosodás eredményeként olyan világhírű termékeket állítottak elő a gyárakban, mint például, a Zsolnay-kerámia, az Angster-orgona. A század második felében történt vasútfejlesztés, a barcsi, mohácsi és budapesti vasútvonalak megépülése új lendületet adtak a város fejlődésének. Az I. világháborút követően 1923-ban a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözött, ami máig tartó lendületet adott a város szellemi fejlődésének. A II. világháború alatt Pécs kisebb károkat szenvedett, a háború befejeződését követő években a város Magyarország egyik ipari központjává nőtte ki magát. Hatalmas méreteket öltött a bányaipar fejődése, mivel az országban egyedül Pécsett bányásztak a vas- és acélgyártás számára nélkülözhetetlen kokszolható feketeszenet, az ’50-es évek közepétől pedig uránércet. A város lakosságának száma jelentősen nőtt, az 1980-as évek végén az itt élők száma meghaladta a 180 000 főt.

Bár az elmúlt másfél évtizedben megváltozott a város gazdasági szerkezete – egyre inkább a tudás-, az egészségügyi, a kulturális ipar lép előtérbe – ami azonban nem változott, Pécs sokarcú település maradt, ahol a nemzetiségek hagyományai, értékei ötvöződnek, svábok, horvátok, szerbek, romák és magyarok ma is békében, békességben élnek egymással. Ez is segíthette annak a törekvésnek a valóra válását, hogy Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosaként mutathatja meg magát Magyarország és a kontinens érdeklődő polgárai számára. A város bizonyíthatja, hogy multikulturális jellegéből adódóan képes közvetítő szerepet felvállalni eltérő szokások, tradíciók, a balkáni térség és Nyugat-Európa országai között.